Bemutatkozás

Kozma Niki vagyok,

sportedző, gerinctréner, pilates oktató.

 

Gyerekkorom óta fontos tényezője életemnek a mozgás. Mikor 8 órában ülőmunkát kezdtem el végezni, rövid idő alatt szembesültem azzal, hogy mennyire nehéz fenntartani egy energikus, harmonikus életmódot.

Amikor évekkel ezelőtt megismerkedtem a Pilates módszerrel, gyökerestül megváltoztatta egész életemet, testtartásomban óriási változásokat hozott a kitartó munka.

 

Új,minőségi értékeket kaptam az egészségesebb életmód megvalósításához. Megtanultam tisztelettel bánni testemmel, hálásnak lenni neki egész napos munkájáért. Ezzel párhuzamosan fejlődésnek indult belső, lelki hozzáállásom saját magamhoz, emberi kapcsolataimhoz. Ekkor kezdett igazán élővé válni bennem, milyen is lehet igazán Élni és nemcsak vegetálva létezni.
Néhány éve kezdtem el foglalkozni embertársaim testi egészségével, és inspirálom testük felfedezésére.

Minden tudásommal és képességeimmel segítem őket saját fejlődésükben, hogy életvitelükbe integrálhassák az órákon megélt élményeket.

Az a szándékom, hogy vendégeim megtapasztalják, milyen sokat is jelent heti pár óra rendszeres, minőségi mozgás és hogy képesek figyelmüket csak önmagukra irányítani. Minden tudásommal segítségükre vagyok abban, hogy kilépjenek a rohanó világ sodrásából, lelassítsák cikázó gondolataikat és a keletkezett csendben hozzáférhessenek belső erőforrásaikhoz.

Testük megismerésén keresztül ismertetem meg velük belső világukat. Hogy sikerüljön felfedezniük valódi ragyogásukat, hogy észrevegyék az életnek a szép, csodákkal teli világát. Támogatom azt a szemléletet, hogy az élet egy nagy kaland, sok-sok tapasztalattal színesítve, melyek mind a saját fejlődésünkért vannak. Hiszem, hogy felnőtt emberként is élnünk szükséges gyermeki mentalitásunk, a bennünk rejlő játékosságot, kíváncsiságot, nyitottságot a világ dolgaira. Hogy megtaláljuk magunkban a nagy felfedezőt!

Célom,

hogy a hozzám fordulók mindennapi életükben is éljék meg szabadon legbelső énjüket, hogy felelősséget vállaljanak egészségükért, önmaguk fejlődéséért. Segítem őket, hogyan teremthetik meg önmaguk egyensúlyát, és hogyan állítsák helyre, ha esetleg felborult harmóniájuk. Szakmailag folyamatosan továbbképzem magam, fejlődöm testileg, lelkileg. Hiszem, hogy a másik embernek az tud igazán segíteni, akiben élővé válik a megszerzett tudás a folyamatos fejlődési vágy által és a saját tapasztalatok révén. Fantasztikus élmény számomra látni és részese lenni annak a csodálatos folyamatnak, mikor vendégeim az új ismeretek során felfedezik, jobban megismerik testüket, fejlődnek, formálják azt, és egyre jobban érzik magukat saját bőrükben.