Vélemények

Szeretnék megköszönni minden megosztott tapasztalatot, hatalmas öröm számomra olvasni soraitokat és tudni, hogy az óráimba beletett minden egyes verítékcseppem és szívem szeretete eljut hozzátok, hogy tudtok belőle erőt meríteni és fejlődni.

Csoportos mozgás óráimról

Zsuzsa

30-as évem végén járó kétgyermekes anyuka vagyok, aki hajadonként sokat mozgott, rendszeresen sportolt, de a pocakos és szoptatós idők elérkezte óta, ez valahogy megváltozott többnyire a konyha és a fürdőszoba között ingázom. A babakocsis séták már szinte sporteseménynek számítanak az életemben

 

Ez így is maradt volna még egy ideig, ha tavaly decemberben nem kap el egy deréktáji idegbecsípődés. Nagyon kellemetlen volt, nemcsak a fájdalom miatt, hanem mert egy fél éves szoptatós babával és egy 3 éves kisfiúval otthon nem engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy négykézláb közlekedjek. A tűzhelyet meg nem is értem el, ilyen pozícióban. A teljes patthelyzet végül is megoldódott és sikerült – szokatlan módon – egyik napról a másikra meggyógyulni. Ezt követően a férjem támogatását megnyerve eldöntöttük, hogy heti rendszerességgel járjak mozogni.

 

Olyan helyet kerestem, ami közel van, heti rendszerességgel tartanak órákat, nem túl megerőltető – mert arra még nem álltam készen -, és átmozgatja az egész testemet.

 

Ehhez képest, Niki óráin olyan edzésprogramban részesülök, ahol az egész testet átmozgatják, nem túl megerőltető, de mindig van egy kicsi izomláz a tornákat követő napokon.

Segít a helyes testtartás megőrzésében, tehát nemcsak az órán állok szépen és tartom helyesen a medencémet, vállamat, mellkasomat, hanem mintegy elültetett program, Niki hangja visszhangzik a fejemben mosogatás, vagy főzés, vagy játszótéri ácsingózás közben, hogy hogyan is álljak helyesen.

És képzeljétek egyre többször sikerül! :)

Őszintén szólva ezt tartom a legértékesebbnek Niki óráiban, hogy nemcsak 50 percre terjed ki a tréning, hanem segít az életmódváltásban is.

 

Köszi Niki! :)

 

Bátoritok más anyukát is, akinek fájdogál a nyaka, háta vagy egyéb testtája és egy baráti hangulatú csoporttal szeretne kikapcsolódni, hogy fordítsa önmagára az idejét és energiáját Niki óráin!

Zsuzsi, háromgyermekes anya

Többféle mozgásformát próbáltam már, egy ismerősöm ajánlotta a pilatest, gondoltam kipróbálom. Azért szeretem, mert úgy érzem, hogy az az idő, amit ott töltök csak az enyém. Fontos a gyertyafény, a halk zene, a kedves és megértő szavak. Segít befelé fordulni, megnyugodni, “lepörögni”. A gyakorlatok gyengédek, megmutatják a testem erős és gyenge pontjait, finoman fejlesztik a gyengéket erőltetés nélkül.

Cili, kétgyermekes anya

A pilates, mióta lassan két éve járok, sok mindent jelent nekem: egyenes tartást, kitartást, összpontosítást, és figyelmet. Mindemellett kétgyerekes anyaként egy kis lazítást, feltöltődést. Niki órái vidámsággal teliek, szemléletes hasonlatai – ahogyan elképzelem a szőlőszemeket a hasam alatt- érthetőbbé teszik a gyakorlatokat. Nagyon jó hangulatban telnek az órák, mindemellett én is jobban érzem magam a bőrömben. Ajánlom másoknak is, hogy próbálják ki!

Tudatos Testformálás Tanfolyamon tartott mozgás órámról

Flóra

Nekem az tetszett az órában, hogy nem tettél bele annyi jógás elemet, mégis volt benne nyújtás. A gerincgyakorlat pedig nagyon jó volt, nem is gondoltam volna, hogy össze vannak tapadva a csigolyáim. Még strechingen elgondolkodtam rajta, hogy nem csak cardio edzéseken kellene részt vennem, hanem hetente-kéthetente el kellene mennyi nyújtani is, a pilates csak megerősített ebben. Összességében szerintem tök jó órát tartottál!

Vera

Nekem már volt szerencsém a pilatest Andinál is kipróbálni és tetszett már akkor is! Ügyesen tartottad az órát, kellemes hangulatot teremtettél, ami nagyon ránk is fért a hosszú és fárasztó napunk után, tehát nagyon jól esett! A jövőben szeretném a pilatest is beépíteni a mindennapjaimba, de csak mindent szépen sorban!

Zoli

Őszinte leszek, mint mindig, nagyon tetszett, amiket csináltunk, de nagyon fáradt voltam már és nagyon rövid volt sajnos, az maradt bennem érzésként, hogy egyszer ki kellene próbálni egy normál hosszú órát még, hogy tudjam pontosabban, mit jelent számomra.

Marianna

Örülök, hogy belekóstolhattam a pilates világába, nagyon jól éreztem magam, bár kicsit túlkorosnak. A hozzáállásod és a hangulat, amit teremtettél fantasztikus volt. Nagyon köszönöm!